Szeretet: érdekes szó, mely egyesek számára létezik, mások számára viszont nem.
Ezzel a fogalommal a vallások és a spiritualitás foglalkozik inkább, a tudományágak ezt teljesen mellőzik. Számos hivatkozást találunk rá, úgy a Bibliai írásokban, mint egyéb szent írásban, költeményben vagy regényben.

Sokan mondják, nézz körül a világban, sehol sincs szeretet, mivel nézeteltérések, lázadások, sztrájkok törnek ki, betegségek, szerencsétlenségek pusztítanak. Akik más beállítottságúak azt hangoztatják, hogy a szeretettel nem mész semmire a mai világban, ahol a túlélésért folyik a küzdelem, és a pénzért, hírnévért kell hajtani, mert az nyújt majd biztonságot.
Részben azon emberek akik a fenti dolgokat állítják igazuk van, hisz ez az ő életük, tapasztalatuk erre vezette őket, sajnálatos módon a félelem felé, és ez irányítja gondolkodásmódjukat, életstílusukat nap mint nap. Mindez ténylegesen a szeretet hiánya és egy olyan külső dologba vetett illuzórikus hit, ami “majd egyszer” biztonságot fog nyújtani számukra. Minden esetre sok sikert kívánok nekik ennek elérésében.

Ezzel ellentétben létezik egy kellemes dolog, egy megnyugtató érzés a szívben, amely ritkán bukkan elő, néha nem is tudatosul mi váltja ki, honnan jön az az elragadtató boldogság, mely inkább egy állapotként írható le és nehezen lehet szavakba formálni, hát épp ez a szeretet. Amikor megnyilvánul, abban a pillanatban nincs több akarás, sem ragaszkodás, a problémák és ideológiák mind eltűnnek, értelmét veszítik, és mindazt felváltja a lélek nyugalma. Ez egyben egy meditációs állapot, melyben kedvesek vagyunk Isten számára és teljes mértékben gyermekeiként tekint le ránk, gondoskodik rólunk, hisz kapcsolatban vagyunk Vele. Ez viszont először a szívben nyilvánul meg és egy kellemes védelmet, biztonságérzetet nyújt.

szeretet felhő és napfény
Sajnos sokan összetévesztik a szeretetet a félelemből eredő felelősséggel és féltéssel, ami gyakran előfordul a családokban. Ennek alapja részben a ragaszkodás és a feltételek szabta kérkedő szeretet, amelyben a jelentkező gondokat az egymás iránti elvárás szüli. Ennek tipikus megnyilvánulása a “szeretlek, ha ... vagy kapsz egy puszit, ha... ezt és ezt csinálod”, ha pedig nem történik meg, akkor gyakori a kiakadás és a kitörés. Szemszögemből ez már nem nevezhető szeretetnek.

Akik pedig azt hiszik, hogy szeretetet pénzen vásárolhatnak, kicsikét tévednek. Élvezetet lehet vásárolni, úgy szexuális, mint anyagi élvezeteket, kényelmet, de az igazi, feltétel nélküli, ártatlan, isteni szeretetet semmi esetre sem.

Nagy meglepetésben volt részem másfél hete Görgényszentimre határában, ahol hétvégén Lányvásárnak nevezett kisebb fesztivál zajlott. Nem különbözött sokban a többi falunaptól vagy városnaptól, inkább csak az emberek voltak másak. Néhány jógival részt vettünk önmegvalósulást adni és az egyik erdőszentgyörgyi árus is érdeklődött, nagyon jól érezte a vibrációkat, majd kis idő elteltével visszajött és azt mondta nekem “maga egy jólelkű ember”. Nagyon meglepődtem, mert ilyesmivel ritkán illettek, erre csak azt tudtam felelni “a jólelkű embert csak egy másik jólelkű fedezi fel”. Majd megöleltem és tovább álltam táncokat és koncertet filmezni.

Régebb elmélkedtem azon a mondáson, hogy a “megvilágosodott lelket csak egy másik megvilágosodott ismeri fel”. Hogyan is lehetséges? Biztos látják az aurát.. vagy valami sejtelmes misztérium lehet a háta mögött.. gondoltam.. most már csak elmosolyodom ezen. Az ártatlanság, az egyszerűség, a tisztelet és a szeretet az, ami érződik a két egyén között, létrejön egy rezonancia, egy mélyebb felismerés, semmi hókusz-pókusz.

Nagyon megfogott Shri Mataji egyik beszéde, melyben energetikai szinten magyarázza el a szeretet formáit és létrejöttüket. Három mellék energiacsatorna a szívből lefele irányul az alsó három energiaközponthoz, ezek szülik a szexuális, anyagi és családi “szeretetet”. Mindhárom lefele húz és nem vezet Istenhez. Viszont létezik egy negyedik mellékcsatorna is, amely a fejtető fölé irányul, ez felemelő, és kapcsolatba hoz az istenivel, a tiszta szeretettel. A hiteles szellemi fejlődés eme kapcsolat létrejöttével kezdődik el.
Kicsikét furcsának hangozhat és családmellőzésnek a fentebb említett kijelentés, de egyáltalán nem erről van szó. A család fontos dolog, és nagyon is szükséges, ad egy megnyugvást, egy támaszt. De ha a családtagok figyelme inkább csak a családra és a családi problémákra irányul az isteni vágy helyett, akkor az lefele húz, egy illúzióba. Ha pedig az egész család figyelme az istenire irányul, és megjelenik a gondoskodó szeretet, a családi ideológiák és problémák megszűnnek, felolvadnak ebben.

Hogy ki milyen sikerrel jár(t) ezt az érzést megtapasztalni, nem tudom, viszont a sahaj meditációkban való elmélyüléssel ezt könnyen el lehet érni, mely teljesen új megvilágítást ad mindennek, az értékrend megváltozik. Gyakorlatban pusztán csak önmagunkká, a szívünkben lakozó tiszta lélekké kell válnunk, a többiről gondoskodik a Kundalini, a belső anyai szeretet.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete