Az ártatlanság egy olyan belső tulajdonság, melynek gátat szab a féktelen elme, az erőfeszítés és az akarás. Akár azt is megkockáztatom kijelenteni, hogy ez egy isteni tulajdonság, mely kezdett elveszni az évszázadok során.
A modern nyugati társadalomban, ahol a farkastörvények uralkodnak, a szexuális és egyébb mámoros élvezeteket hajszolják az emberek felszabadulás vagy kikapcsolódás gyanánt, teljesen háttérbe szorult. A figyelem inkább a külső dolgokra irányult, a materialista élvezetekre, melyek mohón egyre többet akarnak és egyre nehezebb őket kielégíteni. Az egyensúlyt egyedül a bölcsesség és az ártatlanság állíthatja helyre, mely megsúgja mennyi elég mindenből.

Az ártatlanság nem akar semmit sem elérni, önmagában létezik és örül a jelennek. Nyíltságot ad, bölcs elfogadást, természetes nyugalmat és ezt próbálja önzetlenül megosztani másokkal.

Shri Ganesha - Ganésa
A hindu mitológiában az örök gyerek, Shri Ganesha hordozza magában ezt a tulajdonságot, a szvasztika illetve az omkara (teremtés) a szimbóluma. A nyugati világban pedig Jézus, a Fiú, testesítette meg ezt az ártatlanságot, az ő szimbóluma a kereszt lett, valamint az alfa és omega (teljesség). Egy kis bölcsességgel nem nehéz rájönni a bennük levő közös vonásokra és arra sem, hogy részben Jézus mivel ajándékozta meg az emberiséget.


Ezt a belső tulajdonságot a gyakorlatban, spirituális szinten, a Mooladhara (gyökér) csakra hordozza magában. Amennyiben valaki szellemi síkon szeretne fejlődni, talán az egyik legfontosabb dolog ezt a központot helyreállítani, mivel ez tartja fenn a Kundalinit, ez ad erőt a felemelkedésnek és örömöt mindennek. Ez felel a vonzásért, az emberi kapcsolatok kialakulásáért is. Minél tisztább a Mooladhara, annál jobban erősödik a személyes rezgésszint, annál tisztábbak és erősebbek a vibrációk, annál jobban nyilvánulnak meg Shri Ganesha és Jézus tulajdonságai bennünk, ez pedig a személyiség változását eredményezi.


Ártatlanság

két szőke kislány
szélben lebbenő haja
ringató hintán

nagy homokozó,
a kisfiú kezében
egy játékautó

éberen ébred
bennem az ártatlanság,
mindörökké kedd

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete