Kettőből egy

Kettőből egy az egy. Ezt mondja a matek.
Két gyurmát viszont eggyé lehet gyúrni. Ezt teszik a gyerekek.

Talán Isten is ugyanúgy cselekszik az egybekelő párokkal (finomszinten), mint ahogy a gyerekek puhítják a különböző színű gyurmákat, amiket aztán összenyomnak, az egyes színek még az elején kivehetőek, aztán egy egészen más, közös egyveleg alakul ki. Így válik a kettő eggyé.

(Ha pedig valaki kételkedik ebben és felteszi a kérdést, hogy néhány esetben miért nincs ez így, az majd egy jövőbeli bejegyzésben kiderül)

Szinte a tavaly ilyen tájt találkoztunk Timivel Cabellában, amikor eldöntöttük, hogy együttlétünk hetedik évében jobb lenne szellemileg is egybekelni, nagyon fontos pillanatok voltak azok számomra, elég érdekes folyamatok zajlottak le bennem, a tiszta, gyermeki örömtől a mély, belső csendig.

Ezek után azt hittem elég lesz majd a polgári esküvő, de idén a helyzet másképp alakult, nagyon felemelő élményben volt részem, amikor Anyák napján elmentünk hárman, Timivel és édesanyámmal az egyik kisebb székelyudvarhelyi református templomba, ahol Berde László tiszteletes utolsó éveit szolgálja. A prédikáció elején még csak a szavakra figyeltem, aztán elengedtem azokat és elkezdtem gondolatnélkülivé válni, és átélni a jelenben mindazt, amit a lelkész továbbított. Akkora meglepetésben volt részem, és édesanyámnak is, a Kundalini egyből, intenzíven felemelkedett és elkezdtek a hűvös vibrációk áramlani, átfolyt mindaz amit, ahogyan és amiért prédikált. Sajnos ilyesmit nagyon kevés templomban éreztem idáig. Ezután tudtam, hogy házasságkor a templomi szertartáson minden rendben lesz és aki összead minket, egy tiszta, őszinte, hiteles lelkész, aki nemcsak mondja az igét, hanem szívből át is éli azt (és fordítva).

Visszaemlékezve a 10 éves osztálytalálkozómra, ahol a fő érdeklődési kör a karrieren és a családi állapoton volt, beszámoltam, hogy idén megházasodom, de nem az oklevélért teszem, mire az egyik volt tanárom azt javasolta, hogy biza ki kell azt próbálni papiron is.
Hát ezek is szépen megvoltak, kezdetben Kolozsváron a papír.

Néhány napra rá, augusztus elején elutaztunk Udvarhelyre, beindult a szervezkedés, részünk volt az elme kellemes és kellemetlen játékaiban, végül elérkezett a szombat (a hónap hetedik napja) és vele együtt a vendégek is, közeli és távolabbi helyekről. A kadicsfalvi leánykérő poénos jelenetei után, a násznagyok bizonyos “egyezkedései árán” kiadták Timit. Kellemes látvány tárult szemeim elé, szépségesen ragyogtak a napsugarak, szépségesen ragyogtak a menyasszony szemei is. Ő a feleségem.

Irány a templom, hatalmas öröm töltött el rokonokkal, régi és új ismerősökkel, barátokkal találkozni a bejáratnál, bent pedig Berde László tiszteletes várt bennünket. Az ünnepélyes hangulatot tovább éreztem a levegőben, a lelkész rövid és lényegretörő beszéde után a fogadalomtétel következett. Számomra könnyen ment, örömöm nem lankadt, Timire került a sor, és valami történt, úgy éreztem a nőies szivét megérintette mondanivalója és elérzékenyült, olyannyira, hogy nekem is nehezemre esett nyelnem, szívem másképp vert, és csak figyeltem őt, hallgattam ahogy csak suttogva mondja ki a szavakat, szinte csak nekem, közben csillogó szemekkel szorítottuk egymás kezét. Végül a tiszteletes is ugyanúgy elérzékenyült, ahogy mi, majd mindkettőnknek gratulált, külön mondott nekünk valamiket, de a szavak értelmüket vesztették, ezt ő is jól tudta, megöleltük egymást, inkább érezzük tovább az Atyai áldást, ugyanazt az őszinte, családias, szeretetteljes (sahaj) ölelést éltem át, amit közelebbi ismerőseimmel és jógitársaimmal szoktam.

A templomi eseményt a vacsora követte, az eszem-iszom, a hajnalig tartó ihaj-csuhaj, Cseresznyés Laci és zenekara játszották a különféle muzsikát, lassútól a pörgős cigányzenéig. Nagyon meglepett az, hogy nem álmosodtunk, valahogy éberen tartott az ünnepély, a jókedv, az ami belülről ered, amihez nem szükséges alkoholt fogyasztani.


Volt karaoke, gyermekéneklés, Mikszáth felolvasás, menyasszonylopás, szórakozás, menyasszonyi csokor eldobása, de a nemulass igazából csak hajnali 4 után kezdődött, ezt viszont csak a “túlélők” tudják, a vendégek egy része akik bírták az iramot, a konyhán a felszolgálók és a szakácsok, és természetesen a zenészek.. mivel erről sem kép sem hang nem készült, így a krónikások sem írhatnak róla többet, viszont a résztvevők emlékezetében ott lesz elrejtve parányi szemcseként.

Képekhez kattints >>ide<<

Köszönet mindenkinek!