Tagore: Február

Idézetek folytatása Tagore Indiai bölcsességek minden napra című válogatott művéből.

Február 11
Amikor arra a meggyőződésre jutunk, hogy megtaláltuk Istenünket, mert egy bizonyos vallás hívéül szegődtünk, ez tökéletes elégedettséggel tölt el bennünket. Ettől fogva már nincs is szükségünk Rá, hacsak nem ahhoz, hogy olyanokkal vitatkozzunk, akiknek a Róla alkotott elképzelése elméleti részleteiben eltér a miénktől. Így válik lehetővé, hogy Istent hitünk árnyékvilágába száműzzük és a való világban minden helyet magunknak igényeljünk. Világunkat ezáltal a végtelen csodájától fosztjuk meg, de a legparányibb kétséget sem tápláljuk Isten-hitünk iránt, egyúttal tökéletesen semmibe vesszük Istent az életünkben.

Február 19
Ha engedjük, hogy vallási áhitatunk szokássá merevedjék, önmagát semmisíti meg, és puszta szenteskedéssé, azaz számítgató szeretetté fajul. Az ájtatosság értékét nem a tettek adják, hanem a tudat tökéletes kiáradása, és ennek akadálya a megszokás. Áhitatunk világias lesz, ha azt képzeljük, hogy bizonyos előnyökhöz juttat, és értékesnek látszó jámbor szokásokat teremt. Ha már előnyökön múlik a dolog, akkor a legbölcsebb, amit tehetünk, hogy a legolcsóbb piacon szerezzük be őket. Ha azonban a tökéletes odaadás az egyetlen cél, akkor számító magatartásával önmagát csapja be az ember.

Február 22
A természet olyan úr, amelyik nagyvonalú díjazással csalogat bennünket - olyannyira, hogy különdíj fejében még túlórázunk is neki. De az ember e vesztegetés és csábítás közepette mégis megváltásért kiált. Mert tudja, hogy nem rabszolgának született, és vonakodik ama hitre térni, miszerint vágyaink korlátlan kielégítése maga a szabadság. Valójában a további gyarapodásban bízik és nem a megszerzett dolgaiban. A nagy belső igazság tudata az embert a jelentéktelen pillanatok környezetéből az örökkévalóság szférájába emeli. Olyan többletet érez önmagában, amelyért a javait, a tekintélyét, sőt az életét is odaadja, sutba dobja a tankönyvet és olyan egyszerűen lesz bölcs, akár a gyermek.

Február 25
Az Upanisádok-ban Istent "a békeszerető, a jóságos, az egyetlen" jelzővel illetik. Az ő békéje az igaz béke, amely számunkra a természetben nyilvánul meg. A Föld és a csillagok mozgásban vannak, a fa minden sejtje, a tágas mező minden fűszála mozog, és az esthajnalcsillag valamennyi atomja is folytonos, szüntelen mozgásban van. Ám mindeme - teremtő - mozgás szívében béke honol. A mozgás, amelyből hiányzik ez a belső béke, romboló természetű.


Február 28
Hiszem, hogy van egy föld felett lebegő és azt átható eszmény - a Paradicsom eszménye, amely nem puszta káprázat, hanem a végső, mindent átfogó valóság, amely felé minden törekszik. Hiszem, hogy e Paradicsom víziója felsejlik a napfényben, a föld zöldjében, a rohanó folyókban, a tavasz derűjében, egy téli reggel nyugalmában, egy arc szépségében és az emberi szeretet gazdagságában. A paradicsomi szellem mindenütt él, és mindenütt hallatja a hangját. Bár nem tudunk róla, a hang megpendíti belső húrjainkat. Felhangolja életünk hárfáját, és arra sarkall, hogy a végességnél távolabbra törekedjünk.