Karácsony

Ünnep vagy szokás? A csillag felragyog, majd elhalványul. Vagy mégsem?


Kezdetben vala az ünnep, az öröm, a boldogság, az Ember Fiának születésnapja. Ennek az egyszerű megemlékezése, átélése, szeretete kezdett elhalványulni, kezdte erejét veszíteni és szokásokba ment át. Különböző helyeken az emberek másvalamit társítottak az ünnepnaphoz, kalácsot sütöttek, fenyőfát díszítettek, különféle ajándékokkal lepték meg egymást. Lassan-lassan manapság már csak annyi maradt meg a Karácsonyból, hogy fenyőfát kell venni és ajándékokat vásárolni, beindul a mozgás, az emberek eszeveszetten elkezdenek tolongani az üzletekbe és az akciós termékeket megvásárolják közelebbi családtagjaiknak, rokonjaiknak.. a procedúra pedig elég nagy energiaveszteséggel jár, ami izgatottságban, stresszben, fáradékonyságban, figyelmetlenségben nyilvánul meg. Az előkészület szerintem már szokás, kollektív berögződés, ami az ünnepnapot kimerítheti. Azért jó oldala is van mindennek, kötelező szünidő, szabadnap, szabadság, csakhogy mindez nem kimondottan az ünnephez kötődik.

A szokás viszont átmehet ünnepbe, ha azt teljes szívből, teljes odaadással és lélekjelenléttel végzik, az ajándékozás szívből jövő és őszinte, egyszerű és nem nagyravágyó. A fadíszítés is lehet kellemes, ha nem erőltetik azt, hogy minél hamarabb, gyorsabban kész legyen. Az akarás maga az ünneprontó, főleg ha mértéktelen alkoholfogyasztással is párosul, ez az ami elfásítja az ünnepet, majd egy szokássá szárítja.

Konfúciusz mesternek van egy szép mondása minderről: "A szép mindenütt jelen van, csak kevesen veszik észre! Természetük révén az emberek közel állnak egymáshoz, csak szokásaik révén kerülnek egymástól távol."

Miért, kiért is van a Karácsony?
A családtagokért? Azokért akiknek ajándékot vásárolunk? A díszekért? Jézusért? Saját magunk kedvéért? Vagy csak azért, mert van, és ha van hát legyen?

Szerintem a Karácsony lényege Jézus Urunk születésének évfordulója, ünneplése. A csillag és a fény felragyogása, a szeretet és az ártatlanság Földre jövetele, az isteni és maga Isten megnyilvánulása, látható, fizikai formában. A könnyedség, erőfeszítés nélküliség testet öltött több, mint 2000 éve. Ez az igazi ünnep, ezen isteni tulajdonságok magasztalása Egy személyben, a Fiúban. Csakhogy amíg ezen tulajdonságok egyedül Jézust jellemzik, és mibennünk nem nyilvánulnak meg, nem bukkannak felszínre és a tanítás nem terem gyümölcsöt, nem hoz változást saját lényünkben, addig lassan, az idő múlásával az egyik legnagyobb ünnep a világon szokásba megy (ment) át. Ez egyrészt annak is köszönhető, hogy sokan Jézusba kapaszkodnak, egy névre alapoznak és vakon bíznak abban, amit hírdetnek neki, anélkül, hogy önmagát megvizsgálná. Ha pedig ez átmegy fanatizmusba, akkor megjelenik az ellenpólus is, a materializmus (szokás), mely épp olyan tudatlanul tolja el magától Jézust és a szeretetet, mint amilyen vakon ragaszkodik hozzá a vallásos fanatikus.
Jézus nem csak egy ikon, nem csak egy szó, és nem is egy ideológia, melyet meg kell érteni, Ő csak van, minden pillanatban, a jelenben, a megbocsátásban, az elengedésben, az odaadásban. Egyszerre bennünk és rajtunk kívül. És benned is épp most, amíg ezen sorokat olvasod, csak figyeld a szíved és őszintén bocsáss meg mindenkinek és mindennek.

Ezért fontos a kapcsolat az istenivel, az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel, hogy mindezen száraz szokásokat újból ünneppé változtassák, újból lüktessen, keljen életre a szeretet a szívben és virágozzon, lepjen be teljesen, tetőtől talpig. Ez bárhol és bármikor megtörténhet, csak fel kell figyelni rá. Ha pedig rátalálsz, kedves olvasó, megérted, hogy minden nap egy ajándék, egy ünnep, minden lélegzetvétel öröm, Jézus és az égiek ekkor kétségtelenül veled vannak és együttéreznek veled, nemcsak Karácsonykor, hanem mindig.

Kellemes Ünnepeket!