/ változik-e az emberi természet? /



A háborúk lecsengenek, ám elég sok nyomorúságot hagynak maguk mögött, melyeket nem csak kiszemelt családok élnek meg, hanem gyakran nemzetek sokasága. A nemzeti tudatot megpecsételi és ennek fényében alakul ki a kollektív jövőkép is.


éberség - pink floyd - the final cut


Mindennek ellenére a történelem gyakran megismétli önmagát, hisz az emberi természet mintha nem változna. Ugyanúgy lehet manipulálni az embereket, régi birodalmakat buktatnak meg, újakat hoznak létre, melyeknek sorsába már eleve bele van égetve bukásuk is.


Olyan drámai az egész, mint egy színdarab. Ugyanazt a jelenetet (vagy hasonlót) adják elő, csak mindig más szereplők, más színtéren és más közönségnek. Mivel a tudat alszik, egészen kevesen értik meg saját szerepüket ebben a drámában és egészen komolyan veszik feladatukat vagy sorsukat. Akik pedig ébredeznek, felteszik maguknak a kérdést mi végre mindez? Ha türelmesek, a belső csendben meg is kapják rá a választ, és szerepet váltanak. Azt cselekszik, amit szeretnek, amit szívük sugall, összhangban az egésszel, kilépve a mentális játékból.

Hát ezért is érdemes meditálni, ráérezni, megízlelni, megérteni a kozmikus drámát, melynek minden pillanatában aktív szereplői vagyunk. Ezáltal saját tudatunk ébredezik, melynek következtében a kollektív tudatban (emberiség tudatában) is végbemegy egy változás. Ehhez pedig Te is hozzájárulhatsz.


Hiszek abban, ha elegen ébredezünk, akkor lavinaként indul be egy virágzás a bolygónkon. Az emberi természet is megváltozik, sokkal kellemesebbé, segítőkészebbé, kiegyensúlyozottabbá, együttműködőbbé és értékteremtővé válik. A nagy dráma pedig komikus fordulatot vesz.


Hát ilyesmik jutottak eszembe, miközben a Pink Floyd - The Final Cut albumát hallgatom, melyet lehetne a klasszikus, The Wall folytatásának is tekinteni.


Your Possible Past


 

Not Now John


 

Two Suns In The Sunset





Még több Pink Floyd:




Tetszett a bejegyzés?
Oszd meg barátaiddal, vagy Like-old, és írj bátran megjegyzést! A hírlevelekre pedig ide kattintva iratkozhatsz fel (rövid, de tanulságos tanulmány üti a markod)...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete