szeged: Timi, Áron, Bea
Az utóbbi években sok helyre eljutottam szabadság alkalmával, illetve munkahelyemnek köszönhetően kiküldetés révén, viszont Magyarország egy ideje kimaradt a látnivalók közül. A tavalyi év végén pedig elhatároztuk Zsombival, Beával és Timivel, hogy ellátogatunk Andrásékhoz Hosszúheténybe, avagy bepillantást teszünk a Kolostorba, melyet néhányan bizonyára ismertek az Internet virtuális világából.
A múlt hétvégén útnak is indultunk, be kell vallanom, hogy egész nagy áldás már maga az utazás, főleg így közeli barátok és jógik társaságában. Útvonal: Kolozsvár, Nagyvárad, Berettyóújfalu, Békéscsaba, Szeged.

Szegeden tartottunk egy jó órás pihenőt: városnézés, estebéd. Hát azt kell mondanom, hogy az ország ezen környékén (falvakat is beleértve) jelentős hangsúlyt fektetnek a környezetre, sokan bringáznak, a zöld területeket gondozzák, a parkok szépek és takarosak, a hangulat pedig igazán kellemes. Az ételről se feledkezzünk meg, még szerencse, hogy csak egy fogást rendeltünk a vendéglőben, hisz akkora pörkölt adagokat hoztak egész jutányos áron, hogy alig bírtuk elfogyasztani.

szegedi utca

szeged pizza guru

szeged biciklizők

Ránk is sötétedett, ígyhát útnak indultunk Baja felé egészen Hetényig, ahol az Őr lakatot és láncot bontott a kolostor egyik kapuján, majd szeretettel fogadott minket feleségével, Zsuzsával.

Betekintés a kolostorba
A hétvége fantasztikusan telt, beszámoltunk egymásnak az elmúlt évek történéseiről, nagyító alá került Magyarország (és Erdély) spirituális, politikai és gazdasági helyzete, felelevenítettünk néhány régi sztorit amiken jókat nevettünk. És mindezeket kellemes meditációk, ízek és ételek kísérték, sőt mi több sikerült megismerkedni a pécsi kollektíva tagjaival is.

hosszúhetényi kolostor - kecskék

a kolostor őrénél

pad és a kolostor őre

finomság sül a kertben

Nagyon megfogott Andrásék családi helyzete, mégpedig az a finomszintű egyensúly és kiteljesedés, fenntartás, amivel egymást táplálják. Zsuzsa rendkívül ügyesen intézi a házidolgokat, nagyon finomakat süt és főz, a lélekjelenléte kifinomult. Andrást csodálni lehet a sok lelkesítő szóért, ötletért, ami nemhogy nem hagyott alább az elmúlt években, hanem inkább fokozódott, olyan dolgokban látja meg a lehetőségeket, amelyekben mások csak a problémát vagy a kudarcot.

a konyhán

Bizonyára a kolostoros blogon valamikor olvasni fogtok a kertről, kecskékről, Baluról, komposztról, bonsairól és a 15.000 literes esővíztározóról!

Vasárnap ellátogattunk egy gyönyörű arborétumba Püspökszentlászlón, de erről meséljenek inkább a képek.

Püspökszentlászlón

Püspökszentlászló



Püspökszentlászló

>> mégtöbb kép

És íme az esti beszélgetés, melyet megörökítettünk: Zsuzsa volt a video technikus, Timi a türelmes tanu és fáradhatatlan fotós, a többieket pedig a klippen lehet felfedezni.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete