faultetés a gyalui havasokban
Az elmúlt hétvégén felpörögtek az események Kolozsváron és környékén, örvendezve olvastam a Samsara teaház faültetési akciójáról, amit a gyalui erdészettel közösen szerveztek.
Ezen kívül egy fantasztikus koncerten is sikerült részt vennem Besztercén, ahol ismét Mimit tekintettem meg két zenésztársával együtt, a repertoárban nemcsak raagák, hanem bhajanok is szerepeltek, de erről majd máskor! Most inkább visszatérek a fákhoz és a természethez.

Szombaton reggel gyülekeztünk a teaház udvarán, ezen alkalommal betekintést tettem a ház háta mögötti kertre, amit a fiatal tulajdonosok az idén kezdtek el megmunkálni. Több kör alakú emelt ágyást alakítottak ki, melyekbe különböző fűszer és zöldségmagokat vetettek el. Hangulatosnak mutatkoznak a rönkökből készült székek és asztalkák is.

samsara emelt ágyás
emelt ágyás
samsara teázó - rönkök
rönkök
Nagyon bírom a Samsarás srácokat, a nyitottságuk mellett főleg ez az esemény fogott meg, maga az a tény, hogy a teázón kívül egyebekkel is foglalkoznak.. mint például faültetéssel.

gyalui havasok

gyalui havasok

A Gyalui Havasok nagyon szépek, körülbelül 25-30 lelkes személy gyűlt össze a fenyőültetésre. Ilyenkor még hűvös szellő fúj fenn a gerincen, és mivel az időjárás változó volt, de főleg csapadékos, a lábbelim pedig nem volt a legmegfelelőbb, így az egy órás ottlét alatt a cipőm teljesen beázott.

Norbi, Áron
Timi
gyalui havasok

gyalui havasok - faültetés
pihenő
Egy ásó nyelét pedig sikerült eltörnöm, ez volt a végső jel, mely indulásra késztetett ahhoz, hogy a 100 km-re levő Gyulafehérvár-i sahaja jóga meditációs programot időben levezényeljük. Ígyhát ketten Norbival kihagytuk az ültetés utáni evés-ivást, helyette inkább belemélyedtünk Gyulafehérvár jellegzetes és kellemes vibrációiba.

További képek:


Amennyiben nem láttad még Az ember, aki fákat ültetett című animációt, feltétlenül nézd meg. Hátha legközelebb neked is kedved támad részt venni egy csoportos faültetésben.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete