téli séta, havas faág
Lehavazott és beállt a fagy. Lehelletem látványosan oszlik szét szemeim előtt, a belélegzett levegő teljesen lehűti számban a fogaimat és a torkom, szemeim pedig megtelnek egy vékony könnyhártyával. Lépteim alatt ropog a friss hó, kevés embert látok az utakon, azok is sietnek.

Elhagyom az utolsó panelházakat, garázsokat, utam egy dombtetőhöz ér. Körbenézek, a napsugarak csillogva verődnek vissza a hókristályokról. A táj fehérben fürdik, a csendet egy távoli repülőgép tompa hangja festi meg halványan. Leereszkedem a dombról a temető mellett, figyelem a légzésem, a lépteim és néhány varjú röptét.

károgó varjú
a szürkéskék ég alatt
kopjafára száll

Egy utacskára tévedek, figyelmemet pedig egy érdekes csicsergés ejti rabul. Ahogy haladok előre a kis kórus egyre hangzatosabb, szívemben pedig megjelenik egy kellemes bizsergés. Minél jobban közeledek az útmenti fákhoz, annál erősebb a csicsergésmoraly, teljesen betölti lényemet szeretettel és egy olyan békével, amivel a tengerpart hullámai bírnak.

Mindannyian részei vagyunk a teremtésnek. Arcomra mosoly kerül, lépteim tovább visznek, lelkem pedig élvezi a szemlélődést.

2 megjegyzés:

 
Lábléc nézete