köteg
Az utóbbi években különlegesen foglalkoztatott a közösség fogalma, melyet többféleképpen értelmeztem az elmúlt évek során és jelentése is más-más perspektívából lett megvilágítva.

Visszaemlékezve gyerekkoromra, arra az időre, amikor még Hadadnádasdon hagytak szüleim nyaralni, egyik nap elmentem nagyapámmal, a falu lelkipásztorával, gyermekistentiszteletre. A többi gyereket nem ismertem, figyelmem sem volt valami éles, mégis ami megmaradt bennem a prédikációból az egy vesszős példázat volt, mely valahogy így szólt: “egy vesszőt bárki el tud törni, még egy gyerek is, de ha több vesszőt kötünk össze, akkor a vesszők egyszerre állnak ellent a törésnek és vastagságától függ törhetetlensége”.
Ez jól szimbolizálja az összefogást, a közösség lelki erejét és kiterjedését.

A következőkben három különböző közösségformát szeretnék bemutatni.

Klub
Hivatalosan a klub egy olyan szervezet, melynek tagjai közös tevékenységet folytatnak, ugyanazon célért gyűlnek össze. Ez a cél tulajdonképpen lehet bármi: sporttevékenység űzése, játékok ismertetése, vitaestek lebonyolítása, irodalom, tánc és egyébb kulturális összejövetel. Főleg szabadidő tevékenységekből állnak, az emberek összejönnek, szórakoznak, elvégzik dolgukat, majd hazamennek. Klubokban általában felszínes kapcsolatok jönnek létre az emberek között, hisz a legtöbből hiányzik a lelkiség.
A kocsmázás is ide sorolható annak ellenére, hogy ez a tevékenység ellentétes mondjuk a karate klubokban történtekkel.

Kollektív közösség (angolul collectivity)
shri mataji nirmala devi, a sahaja jóga alapítója
Ez egy összejövetel vagy akár hovatartozás, melynek gyökerei mélyre hatolnak a pszichében. Amint a fenti tanításból is lehetett látni, finomszinten a keresztény közösség is ide tartozik, de valójában kevés keresztény éli ezt meg. Megfelelő egyensúly hiányában pedig kialakulhat egy árnyoldala: az elvakult ragaszkodás.
Shri Mataji tanításaiban nagy hangsúlyt fektetett a közösségre és főleg a közösség érzetének kifejlesztésére, mely nélkül lehetetlenné válik a beolvadás a mindenségbe és akár az is, hogy ténylegesen átérezzük azt, hogy kik vagyunk valójában és ki teremtett bennünket.
Önmegvalósulás után ez az érzés elkezd kidolgozódni, érzékelése pedig egyre finomodik.
Kétféleképpen lehet mérni a közösség erejét:
  • hangulatban: mennyire örömteli, felemelő élményt nyújt a közösségbe tartozás
  • vibrációkban: mennyire borítja be a tenyereket és a testet a hűvös szellő (Szentlélek)
Ily módon a közösségszellem kialakulhat egy koncerten, egyéni vagy közös imádkozáskor, illetve egyéni vagy közös meditációkban. Az összejövetel fontos, de nem kizáró jellegű.
Ezek az élmények azt sugják: milyen fantasztikus együtt lenni és létezni.

Közösség (angolul community)
közösség
Ez egy olyan közösségféle, melyben az emberek egy közös célért élnek, dolgoznak, ez a cél pedig megelőzi a személyes érdekeket. Ide tartozik a közösségben élés is, melyre jó példa az ökofalu, az indián törzsek rezervátumai vagy akár egy ashram (a két közösségtípus keveréke). Az ilyen jellegű közösségekben nagyobb szerepet kap a munka és a cselekvés, de a hit és a meggyőződés közös, annak ellenére, hogy ki milyen szellemiségű háttérrel és tapasztalattal rendelkezik. Ennek a típusnak is lehetnek hátulütői, melyeknek gyökerei az emberi természetben leledznek. Például elég 1-2 lustább ember, aki helyett másvalaki többet kell magára vállaljon, így ez utóbbi megjárhatja, mert idővel felpuffad az egoja és kipukkan a lufi, majd jöhet a kibékülés. Ellenkező esetben valaki vagy megváltozik, vagy kiszorul a közösségből.
Ennek a formának a szépsége a természetességben rejlik és egy hosszútávú kölcsönös tiszteletre épül.
Virtuális közösségek is jelentek már meg, erre jó példát nyújtanak a nyílt forráskódú közösségek (Open Source Community), melyek szabad szoftvereket írnak.
A közösség ezen aspektusával és jellegzetességeivel az őszi permakultúra tanfolyamon találkoztam, ahol a résztvevők közötti kommunikációban egy áttörést és mélyebb összefogást a beszélő bot nyújtott.
Valami belül azt sugja: de jó együtt élni és tevékenykedni.

Bármennyire is szeretnénk minél egyénibbnek látszani, társadalomkutatásból mégis az derült ki, hogy azok a közösségek tartósabbak, melyekben a kollektív közösségtudat mélyebb értelmet nyert el.

A közösség érzete pedig szoros kapcsolatban van a vishuddhi csakra kifinomultságával.

6 megjegyzés:

  1. Mostanában olvastam Stephen R. Covey 8.szokás című könyvét, és abban is írnak a Beszélő Botról. Ami tetszett még, hogy azt írja a szerző, hogy ne "csak" meghallgassák a botnál lévő beszélőt az ott lévők, hanem mondják is vissza a hallottakat, azaz hogy bemutassák azt, hogy igenis figyelnek rá, megértették, és csak azután megy tovább a bot, miután akinél volt, meggyőződött arról, hogy a hallgatóság nemcsak meghallgatta, hanem figyelmesen hallgatta, tehát MEGÉRTETTE a mondanivalóját!

    Ezt a megértést hangsúlyozta a szerző, hogy nagyon fontos, és csak ekkor lehet továbblépni a közösségben és a kommunikációban egyaránt. És aztán a sok szemlélet, vélemény és látásmód közös megértése hozhat valami igazán szépet, igazán előrevivőt a közösség számára. (-:

    Üdv
    A Kolostor Őre

    Csak Könnyedén

    VálaszTörlés
  2. Valóban a megértés az egyik legfontosabb tényezője a beszélő botnak, csak a helyzet az, hogy ki mennyire érteti meg magát az ismét 2 tényezőtől függ:
    1. érthetően fejezi ki magát, lényegre törően
    2. a többiek valóban figyelnek a mondottakra és nem poénkodnak kelletlenül

    A módszernek mélyebb szintjei vannak, és a gyakorlatban tőlünk függ mennyire mélyülünk bele. Én mégis amondó vagyok, hogy jó játékszerűen kipróbálni, aztán szépen lassan fejleszteni, beleérni, ahogy a meditációs állapotokba :-)

    VálaszTörlés
  3. A fejlődésem során többször felmerült, hogy a kollektivitás miben is különbözik egy sima csoportosulástól. Megfigyeltem, hogy bizonyos emberek között az örömet és a vibrációkat jobban lehet érezni, máskor kevésbé. Aztán rájöttem arra is, hogy ez az érzet saját állapotomtól is függ. Vagy inkább csak attól? És lehet a kollektivitás igazából attól függ mi van bennem? Azt hiszem mindkettőtől...

    VálaszTörlés
  4. Ezeket én is észleltem már Petyusz, és tényleg jogos és érdekes kérdéseket vetettél fel, amikre lehet egy jövőbeli bejegyzésben megpróbálok válaszolni (ami ismét személyes tapasztalatokra épül :P)

    Velem pl. úgy volt hogy a kollektív érzet nagyon nehezen alakult ki, önmegvalósulás előtt nem is tudtam mit jelent, még talán elképzelni sem, aztán néhány évnyi felszínesebb meditáció után belecsöppentem mélyebb állapotokba, ekkor nyert más megértést egy csoportosulás, közösség, ami idővel még újabb, másabb értelmeket nyert.

    Én <-> Te
    Én <-> Ti
    Mi <-> Ti
    Felolvadnak az együttlétben, a gondolatmentességben :-)
    Azt hiszem ez egy elég mély téma..

    VálaszTörlés
  5. Hej,de nagy örömömre szolgál, hogy megjelent a párbeszéd is! Ez is igazolás! :)ZZ

    VálaszTörlés
  6. Hidd el, nekem is jobban tetszik a párbeszéd, mint a monológ :-)

    VálaszTörlés

 
Lábléc nézete