elvonulás, permakultúra
Hétvégén elvonulunk Timivel két hétre Malin-re, egy Beszterce megyei falucska melletti remetelakra. Ez nem épp egy divatelvonulásról szól mert az a trendi a modern spiritualitásban, hanem azért, mert egy permakultúrás képzésen fogunk résztvenni. Vagyis egy falu melletti kisebb területet évekkel ezelőtt néhány külföldi megvásárolt és a permakultúrát próbálják alkalmazni rajta, valamint 2 éve elkezdtek képzéseket tartani az érdeklődőknek. 


Miért elvonulás?

Elsősorban nem lesz: elektromos áram, térerő, melegvíz, házikonfort, internet.
Másodsorban a résztvevők (kb. 30 ember), akik nem ismerik egymást, együtt kell működjenek kisebb közösséget alkotva.
Harmadsorban pedig gyanítom, hogy akik ilyesmire adják fejüket, valamilyen szinten nyitottak a lelkiségre, de az sem kizárt, hogy a spiritualitás valamilyen ágán eveznek.


Mi az a permakultúra?

Permakultúra angolul permaculture - permanent agriculture - állandó mezőgazdaság, melynek alapjait Ausztráliában fogalmazták meg. Ez a mai mezőgazdaság alternatívája, látszatra hasonló, viszont ha kicsit elmélyülünk benne, akkor épp az ellentétje. Amíg a hagyományos mezőgazdaság a természet ellen dolgozik és küszködik vele, addig a permakultúra megengedi a természetet aránylag szabadon teremni, a legkevesebb emberi beavatkozással. Egyesek poénkodva úgy címkézték meg, mint a "lusták mezőgazdaságát".

A jövő farmja című film betekintést nyújt egy angliai farmba és a permakultúra elemeibe.




Változások küszöbén

Elég világos, hogy megélhetésünk és főleg a városi élet az olajtól függ. A hagyományos mezőgazdaságban használt gépek mind kőolajjal működnek, az elektromos áram termelésének több mint fele égetésből adódik, valamint az élelem és minden termék szállítása üzemanyag függő. 
De ez egy véges erőforrás, az olajcsúcs elérése pedig kopogtat az ajtónkon. Ez azt jelenti hogy az elkövetkezendő 20 évben elég nagy változás kell bekövetkezzen életünkben ahhoz, hogy fenn tudjunk maradni és ne káosz alakuljon ki. 

Ehhez nyújt egy megoldást a permakultúra, mellyel az egyén függetlenítheti magát a mai rendszertől új megoldásokat kínálva, melyeket gyakorlatba lehet ültetni.
Ennek egy jó példája Kuba, ahogy az az alábbi filmben is látható. Viszont az emberek ismét meg kell tanuljanak összhangban lenni saját magukkal, környezetükkel és a természettel. Ehhez viszont az önismeret, a nyíltság és a közösség érzete elengedhetetlen.

A közösség ereje



Biztos lesz miről beszámolnunk, de ezt majd valamikor a hónap végén. Addig is kellemes napokat kívánok neked.

2 megjegyzés:

  1. Szia Áron!

    Ez egy nagyon érdekes kis begyezés lett. Az első filmet már láttam, de a másodikat csak most, itt a blogodon. Mind a kettő nagyon jó, sokat lehet belőle tanulni. Remélem Ti is sok új ismeretre tesztek majd szert Timivel és meg is osztjátok velünk!

    Kellemes elvonulást!

    Üdv:
    Zsuzsa a "kolostor mellől"

    VálaszTörlés
  2. Szia Zsuzsa,
    tegnap este értünk haza, össze kell még szednem magam, hasonlatos élmények kavarognak bennem, mint egy cabellai szeminárium után.

    folyt. köv. hamarosan, a Szamos partjáról

    VálaszTörlés

 
Lábléc nézete