Kitekintés Hunyad megyébe

Érdekes útvonalat tettünk meg öten Kolozsvárról a hétvégén, mely teljesen kizökkentett a rutinból, sőt, még néhány meglapult elvárástól is megszabadított. Helyszínek: Piski (Simeria), Déva, Kosztest (Costeşti), Szarmiszegetuza (Sarmizegetusa Regia), Blidaru.

Július 16
Az indulás napja. Ismét nyugtalanságot éreztem (akárcsak az osztálytalálkozóra indulva), mivel előző napokban a 9 órai indulást terveztük be, csakhát 9-kor, még sehol semmi, Andreea már türelmetlenül várta az indulást, már a szandál is a lábán volt, Timi sürög forog a lakásban, Norbi még egyéb dolgokat intéz.. Na ne. Álljon meg a menet. Mindent sorjában. Vissza, meditálni, így nem lehet elindulni. Kb 15 perc után a vibrációk is helyreálltak, tankoltam, Norbi megérkezik, megpakoltuk az autót és indulás a napsütésben. Nagyenyeden csatlakozott hozzánk Iulia, tovább, Piski az irány, hisz van ott egy dendrológiai védett övezet. Nem csodálom, hogy Romániában nem működik a turizmus, mivel szinte semmi sincs kellőképpen kitáblázva, a reklámozásról nem is beszélve.

Végül csak megtaláltuk a területet, szép erdős rész, különböző fajtájú fákkal, bokrokkal, kezdetben azt hittük csak egy nagyobb kert, aztán kiderült hogy kb 70 hektáron fekvő területről van szó. Fantasztikusak a kis tavacskák, mohás kövek, magas fák, illatozó bokrok. A kellemes időzést csak a szúnyogseregek zavarják meg, ettől függetlenül mindenkinek ajánlom a megtekintését.


Déva vára. Szanszkritül a deva istenséget jelent. Már régóta meg szerettem volna tekinteni, s lám-lám ennek is eljött az ideje. Ódákat sajnos nem zenghetek róla, hisz restaurálják és a fű meg a gaz eléggé elszaporodott benne. A városnak kellemes hangulata van, teljes mértékben nem tudtam átérezni, mivel utaztunk is tovább kempinget keresni, végül Kosztesten kötöttünk ki, ahol épp sötétedéskor sátrat vertünk egy patak mellett.

A Hunyadi vár és Priszlop megtekintése következő alkalomra marad.

Július 17
Reggelre mintha kicseréltek volna, teljesen másképp keltem. Az előző nap néhány feltörő zsörtölődés csírája megszűnt. Valami van ezen a környéken, egy kellemes béke. Reggelizés után megérkezett a brassói csapat egy része, akiket inkább csak látásból ismertem eddig, majd közösen felmentünk a kosztesti dák vár maradványaihoz.

Eleinte csak kövek fogadtak, négyszögletes alapok (tornyok, lakrészek, várfalak), ezek maradtak fenn, hisz a többi fából volt valamikor... szinte 2000 éve. A környéken lévő összes dák vár a hegységben, az erdőben, tetőkön voltak. Ezért volt nehéz abban az időben behatolni még a rómaiaknak is. A történelmet félretéve, mely amúgy sem nagy erősségem, a kőmaradványokon kívül érdekes körkörös alakú kövek alkották a szentélyek alapzatát. Mély nyugalom áradt az egészből, könnyen lehetett meditációs állapotba kerülni. Épp készültünk visszatérni a faluba, amikor egy újabb brassói-medgyesi csapat bukkant fel, hát ez tényleg nagy öröm volt, az újbóli találkozás olyan személyekkel akiket nagyon közel érzek magamhoz, a vibrációk teljesen megváltoztak és kezdetét vette egy kisebb sahaj szeminárium meditációval fűszerezve.


Este 8 lett mire mi öten, akik Kolozsvárról jöttünk, eljutottunk Szarmiszegetuzára, Dácsia fővárosának maradványaihoz. Ez a hely másabb, egyből megnyílt a szívem és egy otthonias hangulat lett úrrá rajtam. Az érzések és a vibrációk valahogy Cabellát idézték vissza számomra.
A turisták zöme valószínű csak látvánnyal marad, viszont az élmény az teljesen más azoknak, akik előtte kicsikét már elmélyedtek önmagukban.

Éjjel egy szép beszélgetésben volt részem Roxival, egy brassói lánnyal, érdekes módon nem álmosodtunk, nem fáradtunk el, teljes éberség uralkodott rajtunk. Jóízűen megtárgyaltuk a napi élményeket, a közösségérzetet, merre tart a spiritualitás, gyerekkor, őszinteség, mi a közös a fűszálban és az univerzumban.. Láttam néhány hullócsillagot, amire Roxi azt mondta kívánjak valamit. Tényleg? Nincs vágyam. Erre pedig tovább nevettünk.

Július 18
Délelőtt a brassóiakkal ismét visszamentünk Szarmiszegetuzára, több volt a turista, néhány falubeli szénát gyűjtött, a nap is hétágra sütött, de a vibrációkat nem éreztem olyan erősnek mint előző nap este. Minden változásnak van kitéve, még finomszinten is. Ettől eltekintve a csoportos meditáció és az együttlét felemelő volt.


Délután néhányan eltúráztunk egy másik vár maradványaihoz, ezt Blidarunak nevezik. A történelem szerint ez volt az egyetlen dák vár, amit a rómaiaknak nem sikerült elfoglalniuk. Nem csodálom, mivel az erdőben felvezető ösvény elég meredek és a dumálások közepette a várat is sikerült elkerülnünk, majd pedig vissza kellett fordulnunk. A táj az ösvény körül gyönyörű, ezért is érdemes nekivágni a túrának. Végül megtaláltuk a maradványokat, sajnos a bolyongással elvesztett idő miatt keveset maradhattunk itt. Kicsikét másabb felépítése lehetett e várnak, mint a többinek, az egész egy magaslaton van, és tömörebb, közelebb vannak a lakrészalapok egymáshoz.

Elég késő lett mire visszaértünk a sátortáborba, a többiek egy része vacsora mellett már izgatottan várták mikor érkezünk meg. Íme itt vagyunk, faltunk egy keveset, elmeséltük mi történt, majd elköszöntünk egymástól testvéries ölelésekkel.
Keletnek vették az irányt, mi pedig északnak.

Hétfő, kedd.. és még szerdán is érzem a változást, amit a hely és a találkozó nyújtott.