Az első igazi olasz fagyit 2008 nyarán kóstoltam Pisában, melynek különlegesen finom íze nagyon bennem maradt. Be kell vallanom, addig ismeretlen volt számomra az igazi fagyi íze.


az olasz fagyi a legfinomabb

 

A történelmi pillanat, 7 évvel ezelőtt

Timi Genovában dolgozott, én pedig hol itt hol ott voltam kiküldetésben, ezért Budapesten, Belfastban vagy épp Kolozsvárt tartózkodtam. De azon a nyáron 2 hetet töltöttem Olaszországban, 1 hetet Timivel jártunk Genova környékén, Milánóban, Pisában, Cinque Terrén, majd ellátogattunk Cabellába, egy egészen fura sahaja jóga szemináriumra, mely azt hiszem az emberiség lelki fejlődésének történetében egyedülálló pillat volt. Nemcsak azért, mert Cabellában finom a cappuccino, vagy mert kellemes a patakparton ücsörészni és meditálni a hangárban, vagy mert be lehetett nézni Shri Mataji kastélyába, vagy mert egy egészen erős közösségszellemet lehetett érezni...
Hanem azért, mert abban az évben, pont azon a hétvégén, a Guru Puján beszélt Shri Mataji utoljára nyilvánosság előtt, és megadta mindenkinek a lehetőséget a mesterré válásra. Nem 1-nek, nem 2-nek, hanem bárkinek, aki teljes egyensúlyban érzi magát...

De kb. 1 héttel e nagy, történelmi nap előtt kóstoltam először igazi olasz fagyit Pisában. Mely nem csak édesített, ízesített, színezett jég, hanem FAGYLALT! Olyas valami, aminek nemcsak íze, hanem lelke van.


A Tai Chi és Olaszország

A második intenzív Yuan-Chi Tai Chi Chuan szemináriumon vettem részt múlt hónapban, Viterbóban, Olaszországban. Az irányzattal 2 évvel ezelőtt ismerkedtem meg Csehországban, de most ennek teljesen más volt a hangulata. Jóval kevesebben voltunk és Ric Lum szifu az idei évtől elhatározta, hogy nem fog többet kezdőkkel foglalkozni. Csakis olyan személyekkel, akiket már elkezdett tanítani és ők maguk is tanítókká szeretnének válni. Elég szerencsésnek mondhatom magam, hisz a vonat utolsó előtti szerelvényére szálltam fel.
De a szeminárium részleteire vissza fogok térni a közeljövőben, mint tudod, most a fagyi a lényeg.

A szeminárium egyik estéjén a lányok úgy döntöttek, hogy kimennek fagyizni a városba. Én is csatlakoztam, s a helybéliek (Ainur és Isabella) egy röpke kis esti autózás keretén belül bemutatták a város főbb látványosságait, majd leparkoltunk az óvárosban. Elég ügyesen kell vezetni a szűk kis utcákban, de ez Ainurnak nem jelentett kihívást.


L'Antica Latteria - viterbo


Az olasz fagyi a legfinomabb

Az érzékeny torkomra (vishuddhi) eléggé vigyázok, s amúgy sem vagyok nagy fagyifaló, de ha Olaszországban járok, egy igazi olasz fagyi kihagyhatatlan! Már tudod, az első igazit Pisában kóstoltam. Egészen más, mint a hazai. Nem cukrozott vízalapú, hanem tej és tejszín az alapanyaga. Ez pedig már eleve egy egyedi, különlegesen finom ízt ad, a többi már csak extra.

Azért ne hidd azt, hogy minden olasz jégkrém ilyen. Fel kell keresni a spéci helyeket!

Viterbóban nagyon ajánlom a L'Antica Latteria-t, mely tulajdonképpen egy tejbolt, ígyhát kitalálhatod mi a jégkrémek alapanyaga!

A legkülönfélébb ízeket kérheted, még after eight és nutella is volt, a tejszínhabot pedig ki ne hagyd a gömbökre... KÖTELEZŐ!


Esti séta, 
fagyi, 
dolce vita, 
buonanotte.


viterbo este



Tetszett a bejegyzés?
Oszd meg barátaiddal, vagy Like-old, és írj bátran megjegyzést! A hírlevelekre pedig ide kattintva iratkozhatsz fel (rövid, de tanulságos tanulmány üti a markod)...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete