Sok szépet hallottam régebb a Retyezát hegységről, ígyhát az idei nyaralásunkat a Retyezát Nemzeti Parkban töltöttük családommal és barátokkal. Egy üdülőhelységnél, Cârnic-nél hagytuk az autót, innen már gyalogút vezet fel a hegyekbe (Bucura tóhoz sátorozni), valamint a közeli menedékházakhoz, a Pietrele-hez és a Gentiana-hoz.

Retyezát kirándulás
Mi a Gentiana-ban szálltunk meg. Elméletileg 2 órás gyaloglással el lehet érni, természetesen függ a csomagok súlyától, az erőben léttől, a túrafelszereléstől és az egészségtől. Mivel az első három kritériumnak nem feleltünk meg tökéletesen, ezért kb. 3 óra kellett amíg elértük a házikót.

sok a cucc
Gentiana
A természet tényleg csodálatos, a fenyvest törpefenyők követik, hegyi patakok csordogálnak, vízesés csobog, madarak énekelnek, kövesek a kijelölt túraösvények, hegygerincek. A sziklás csúcsok néha eltűnnek a mozgó fellegekben, a tavak és tengerszemek gyakran színüket váltják.

Lolaia vízesés
Az időjárás változékony, szerencsére többnyire jó időt fogtunk ki. Reggelente mélyen lehetett meditálni a közeli pataknál, és nagyszerű élményt nyújtott a hegyi patakban mosakodni. Néha nem árt ráhangolódni teljesen a természetre és túllépni a megszokott városi kényelmen.

Érdemes megemlítenem a finom teát, amit a menedékháznál készítenek fenyőből és egyéb növényekből.

Három hosszabb túrát terveztünk be:
  • Bucura tó - gerinc
Bucura tó
  • Retyezát csúcs
  • Peleaga csúcs
Peleaga felé
Peleagan
    A kijelölt túraútvonalak mellett léteznek más ösvények is, melyeket kőhalmok jeleznek, azok mentén lehet rövidíteni. Ennek az a hátránya, ha elveszíted szem elől a következő halmot, akkor nagy az esélye annak, hogy a következőkben nehezebb kapaszkodót és útvonalat választasz a könnyebb helyett. Ilyen esetekben nagyobb erőfeszítésre kell számítani és még fontosabb, hogy legyen egy több tapasztalattal rendelkező személy a csapatban. Hálás vagyok Laza Robinak, aki többször kisegített, tériszonyommal a Peleaga csúcsig bizonyára nem jutottam volna el nélküle.

    kilátás
    lelátás
    Ha túrázni vetődnél errefele, laikusként a következőket ajánlanám:
    • vízálló bakancs, esőkabát, melegruha, téli és nyári sapka, napkrém, napszemüveg, térkép
    • kb. 80 literes hátizsák, kisebb túrázó hátizsák, 2 vagy 4 C fok konfortú hálózsák
    • műanyag csomagolású pástétomok, esetleg konzervek (a súly számít)
    • pillepalack vagy kulacs használata termosz és egyéb üvegek helyett (pl. nehéz befőttesüveg - a súly számít)
    • primusz, bicska, rozskenyér, házikolbász, háziszalonna, aszalt gyümölcsök, csoki
    • 2-3 szemeteszacskó (a hulladékot visszavinni a civilizációba)
    • amennyiben lehetséges szedj sóskát és egyéb ehető növényt a környékről
    Hazafelé menet pedig beugrottunk a Hátszeg-i bölényrezervátumba. Ha jól emlékszem, jelenleg hat európai bölénynek nyújt helyet az elkerített terület.

    Hátszegi bölények
    A többi képhez kattints ~ide~

    7 megjegyzés:

    1. Sziasztok!
      Gratulálunk a szép túrához! Kicsit irigykedve néztük a képeket, de majd egyszer mi is célba vesszük a vidéket! Mi a Fogarasban jártunk több alkalommal, de az időjárás mindig közbeszólt (legalábbis az én látogatásaimkor). Viszont a vidék ott is gyönyörű! :-)

      Szeretettel üdvözlünk Benneteket!
      Kati, Gábor, s persze Marci, Misi Nagymarosról, Magyarországról

      VálaszTörlés
    2. Jól hangzik.
      biztos voltak nehéz pillanatok is, de olyan jó azokat legyűrve tovább menni, és szinte fáj visszatérni a megszokott hétköznapokba, ugye?

      szép lehetett
      eti

      VálaszTörlés
    3. @Halupka Gábor:
      Sziasztok! Rég hallottunk felőletek!
      No azért nem kell annyira irigykedni, hisz nemsokára a gyerkőcökkel fogtok túrázni. A Fogarasban pedig mi nem voltunk még :-) viszont legközelebb úgy néz ki egy közelebbi, könnyedebb útvonalat választunk ki a Nyugati Kárpátokban: Pádis fennsík, Vigyázó.. úgy hallottam itt is szépeket látni és kellemeseket érezni ;-)

      Üdv, a Szamos partjáról

      VálaszTörlés
    4. @Eti:
      Voltak nehezebb pillanatok, nem tagadás, de azért nem volt világvége. Inkább Timinek fáj visszatérni a hétköznapokba, nekem mindkét hely tetszik hisz szép az Egész.

      Úgy látom szépen növögettek..

      VálaszTörlés
    5. Én is mennék, mennék...
      NN
      Zebegény

      VálaszTörlés
    6. Retezat nu Retyezat!!!

      VálaszTörlés
    7. @Anonim
      cred ca ai vazut in ce limba este acest blog si sper din tot suflet ca ai tinut vr-odata harta turistica Muntii Retezat in mainile tale si ai vazut cum se scrie si in lb. maghiara. daca nu, iti recomand din suflet.
      ciao, v-am pupat

      VálaszTörlés

     
    Lábléc nézete