Metamodern korszak - turya, a tudat negyedik dimenziója
A tavalyi év második felében megjelent Shri Mataji egyetlen kiadott könyve magyar nyelven, a Metamodern korszak. Több éven keresztül vágytam e könyv megjelenésére, ám ezelőtt 4 évvel Timi megajándékozott az angol nyelvű eredetivel s azt olvastam ki.

A bevezetőben Shri Mataji felhívja az olvasó figyelmét, hogy ezt a könyvet csakis néhány jógi kérésére írta, amúgy nem állt szándékában ilyesmi. Néhány fejezetben különböző helyeken tartott beszédrészleteket fedeztem fel, mégis a könyv struktúrája roppant érdekes. 
11 fejezetből áll, személy szerint a könyvet 2 részre tudnám osztani:
  1. első 6 fejezet: mely a nyugati gondolkodás, társadalom, életvitel, hiedelem, fejlődés, szokások, berögződés és hamis azonosulások buktatóira hívja fel a figyelmet. Mondhatni bomlasztó szerepe van.
  2. utolsó 5 fejezet: mely építő jelleggel fedi fel a lehetőségeket mindazon problémákra, melyekkel a mai napig szembesülünk úgy egyéni mint családi, országos vagy világszinten.
Számodra is csak ajánlani tudom e könyv elolvasását, sok benne a tanulság, de akár az is lehet, hogy felismered magad egy-egy részletezett helyzetben. Ráadásul hétköznapi nyelven írodott, ígyhát nem kell hozzá semmiféle különleges felkészültség. És mi több nagyon lágy, könnyed hangvételű, olyan mintha átmenne rajtad észrevétlenül, az elmét nem bolygatja meg és nem is feszegeti. Ritka az ilyen :-)

Íme egy részlet a hátoldalról, mely a tudat negyedik dimenziós állapotáról szól:

csónak
"... Például, amikor benne vagyunk a vízben, félünk az emelkedő hullámoktól. Viszont, ha lehetőségünk nyílik rá, hogy csónakba szálljunk, figyelhetjük emelkedésüket, és szemlélői lehetünk ezeknek a félelmes hullámoknak. Nem félünk tőlük, épp ellenkezőleg, élvezzük a látványt.

Ugyanez történik, amikor a jelen állapotába emelkedünk. Látjuk a minket körülvevő problémákat, szemléljük őket, tanúvá válunk, és egyszer s mindenkorra kívül kerülünk rajtuk. Tudjuk a megoldásokat is, és véghez is visszük őket. Ezen a szinten nem zavar minket sem a jövő, sem a múlt. A jelen áldásait élvezzük, a jelenét, mely a valóság, és gondolatok nélkül vagyunk tudatosak… 

Ez a belső csend megnyitja a szívünket. Az ego és minden feltételhez kötöttségünk elkezd feloldódni a csend sima tükrű óceánjában... Ezt az állapotot szanszkrit nyelven negyedik dimenziós tudatosságnak nevezik [turijá]."

Shri Mataji Nirmala Devi - Metamodern korszak

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete