A látomás

Helyezd magadat egy folyó partjára, akár képzeletben, akár a valóságban, és kövesd a folyó áramlását...
Ha meg tudod állni, hogy ne gondolj semmire, a folyó beszélni fog hozzád.
Nem az eszedhez, hanem a szivedhez szól majd, lelkedben csendet teremt, s olyan bölcsességgel halmoz el, amelyet gondolkodással sosem nyertél volna el.

Vagy gondold magad egy pályaudvar forgatagába, és figyeld az emberáradat mozgását ...
Látókörödbe megjelennek, majd eltűnnek örökre.

Vagy figyeld a fáról lehulló leveleket... és nézd, ahogy elenyészve porrá válnak ...

Most pedig gyújtsd meg a lámpát, és nézd a fényét ...
Úgy, ahogy a folyót nézted ...
Vagy tégy egy darab tömjént a parázsra, s figyeld, ahogy füstje eltűnik a levegőben ...

Vagy ablakodnál állva nézd az esőt ...
Figyeld meg, milyen hangulatot teremt benned ...

Próbálj meg nem gondolkodni, csak figyelj és érzékelj ...

Nézd, ahogy az esőcsepp egyedülálló és magányos.
Egy zökkenés elég ahhoz, hogy továbbhaladjon...

Nézd, és a teremtmény beszélni fog hozzád életről és halálról, szeretetről ...
önmagáról ...
és Istenről ...

Végül pedig feküdj a hátadra kinyújtott karral.
Képzeld el, hogy elengeded magad, és az élet magával ragad, haladsz ...
mint az esőcsepp és a levelek, a tömjén füstje, mert te is, akárcsak ezek, a világmindenség része vagy.

Engedd hál el önmagadat ...
Lazíts, és haladj tovább ...

Részlet Anthony de Mello - Forrás fakad című művéből.