Forrás fakad

Be kell vallanom, kételkedve kezdtem neki Anthony De Mello - Forrás fakad c. könyvének, mivel másabb, mint az eddig olvasottak, ez már nem összeválogatott történetekről szól, hanem lelki tanításokról. A könyvnek három főszereplője van: a szerző, Jézus és Isten. Viszont ha kellőképpen olvassuk, akkor megjelenünk mi is a képben negyedikként, mint aktív olvasó, önvizsgáló, tanu, aki önmagát keresi valamint kapcsolatát Jézussal és a Mindenséggel.

Íme egy rész.

A sötétség

Mindaddig egész rendes embernek, jószivűnek és tisztelereméltónak képzeljük magunkat, s olyanoknak tartjuk magunkat, akiknek csak kisebb bűneik, hibáik vannak, amíg csak rá nem ébredünk, hogy azok a legnagyobb bűnösök, akik tudatlanságból követik el tetteiket.

Látom mindazt a jószándékkal okozott kárt, amelyet szeretetből követnek el védtelen gyermekek ellen ...

Magam elé idézem elvakultan vallásos emberek számtalan durva megnyilvánulását...
Figyelem, ahogy az igazságos gondolkodásra törekvő farizeusok bizonyítékokat keresgélnek Jézus ellen, mert kötelességüknek érzik, hogy végezzenek vele ...

Rémülten gondolok arra, hogy én is a főpapok és a farizeusok betegségében szenvedhetek!

Olyannyira biztosak voltak magukban, annyira megvoltak győződve saját igazukban, s annyira elvetették mások nézeteit, a változás lehetőségét ...
Gondolatban magam elé idézek olyan embereket, akiket ilyennek ismerek ...

Aztán magamra gondolok ...

A farizeusok az ítélkezés emberei voltak. Számukra az emberek vagy jók voltak vagy rosszak. Semmi jót sem találtak abban az emberben, akit előítéletük alapján meggyőződéssel rossznak tartottak ...
Olyan emberekre gondolok, akik viselkedésükben ilyen farizeusnak látszanak...
Aztán magamra gondolok ...
Összeállítok egy listát azokról az emberekről, akiket rossznak ismertem meg, majd elgondolkodom azon, hogy talán szivük mélyén sokkal jobbak, mint én ...

A farizeusok vezető emberek voltak. Féltek a változtatásoktól ...
És én? ...

A farizeusok élvezték a hatalmat. Erőszakkal kényszerítettek volna a jóra a saját érdekedben. Nem hagyták volna meg szabadságodat...
Gondoljak ismét magamra...

A farizeus alkalmazkodó volt. Talán látta, hogy az előtte álló vádlott nem bűnös, de hiányzott belőle a szent bátorság, hogy felálljon, és társai előtt ezt ki is mondja ...
Sajnálattal gondolok saját félelmemre, hogy nem akarok senkit sem megbántani, nem akarok senkinek sem ellentmondani, s arra, hogy mindenkinek a kedvébe akarok járni.

Nem vagyok sokkal jobb, mint az az ember, aki megölte az Üdvözítőt. Csak ennyit mondhatok: Uram, bűnös vagyok, könyörülj rajtam! ...

Hallom, amint gyengéden válaszol: Gyermekem, kedves vagy szívemnek.

Vajon mit jelent ez, mire gondolt? ...

Megpróbálok az Ő szemével nézni magamba, vajon mit láthat bennem? Ismeri bűnösségemet, s mégis azt mondja: Kedves vagy a szivemnek.

Ugyanezzel a szemmel nézem a bűnösöket is: korunk Hitlereit és Sztálinjait ...

Azokat az embereket is, akiket nem szeretek ...

akiket elutasítok ...

Szükségem van az Ő szemeire, hogy együttérző legyek, s hogy megmentsen a bennem lakó farizeustól.