5-6 év után ismét sikerült eljutnom Verespatakra, a Szénafesztiválra, immár harmadjára. Kicsit másabb szemszögből figyeltem az egész rendezvényt, melynek arculata teljesen megváltozott, az evés-ivás-bulizás másodrangú lett, a hangsúly ténylegesen Verespatak helyzetére összpontosult.  Ez a kisváros Fehér (Alba) megyében, a Nyugati Kárpátokban található, közel Abrudbányához (Abrud). Csodálatos a hegyvidék, fenyves, több tavacskával lehet találkozni kirándulásokkor.

Kovács Zoltán Csongornak, a Zöld Erdély Egyesület vezetőjének köszönhetően kerültünk meditációs standunkkal a civil szervezetek szférájába. Kicsit furcsának tűnt a résztvevő civil szervezetek alacsony létszáma, de mint kiderült a Szénafeszt szervezése utolsó pillanatokra maradt és mindössze 7000 EU-s támogatásból valósították meg.

Verespatak lakosainak egy része bányászni akar a megélhetésért, mások a természetet védik jogosan így elvetve az új bányatervet. Minden esetre ha az új, ciános technológiájú aranybányát megvalósítjak, akkor azzal hatalmas csapást mérnek a környékre, 4-5 hegyet eltűntetnének a föld színéről, és ha természeti katasztrófa következne be, annak felbecsülhetetlen kárai lennének, mely akár Magyarország területét is súlytaná.

Erről a kényes helyzetről valamint a Z.E.E. tevékenységeiről beszélgettem el Csongorral az alábbi video-n.



Amennyiben tiltakozásodat szeretnéd kifejezni az ügyet érintő romániai politikusokkal szemben, akik látszólag jogilag engedélyezték, de ugyanakkor meg is akadályozhatnák a terv létrejöttét, légyszi töltsd ki az alábbi űrlapok egyikét, vagy ha teheted mindkettőt:
http://www.greendex.ro/index.shtml?apc=hiz-n5519
http://www.rosiamontana.net/

Képek Verespatak csodálatos tájairól legközelebb.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete