Zilahi napok

- Mit csinálnál, ha kitörne a harmadik világháború?
- Zilahra költöznék.
- Miért?
- Mert ott úgysem történik soha semmi.

Jót nevettem amikor az egyik munkatársam előadta valamelyik ismerősének ezen véleményét. Talán nem is téved az illető, hisz Zilahra főleg a passzivitás jellemző, nem is olyan rég alvó városnak is neveztem. Az emberek szépen élik a mindennapi életüket, sok változást szerintem elképzelni sem mernek és a rutin szülte kondíciók és elvárások alól nem könnyű szabadulni, eléggé megpecsételi a város általános hangulatát.

És mindezt honnan is veszem? Hát az alma nem esik messze a fájától, Zilah a szülővárosom, amely büszkélkedik egy Wesselényi szoborral valamint a régi Wesselényi kollégiummal, ahol jónéhány esztendeje Ady Endre is koptatta a padokat, szabadidejében pedig a Meszes kishegység erdejét járta és valószínű itt érte utól az ihlet ahhoz, hogy megírja az Üzenet egykori iskolámba című versét. Volt elég időm felismerni Zilah jellegzetességét, de konkrétabban azt hogy milyen szinten rezeg, azt csak meditációban éreztem, vagy épp a meditáció próbálkozásával, mivel néha eredménytelen volt az egész és kellett egy nap amíg megjelentek a vibrációk.

De még mielőtt ebbe belemennék épp eszembe jutott serdülőkoromból egy jelenet. Annak idején nem érdekelt szinte semmi más csak a számítógép meg a számítógépes játékok, s természetesen a munkahelyemet, életemet el sem tudtam volna képzelni számítógép nélkül, annyira a rabja voltam. Nagybátyám megjegyezte, hogy meg fogom bánni idővel azt, hogy gépekkel foglalkozom és nem emberekkel, esetleg ha tehetem menjek teológiára, kövessem nagyapám nyomdokait, a papoknak meg úgyis nyugis az életük. Ezen egy keveset el is gondolkoztam, de végül a gépekre esett a választásom. Egy ideig természetesen igaza is volt, aztán a sahaja jógával bekövetkezett egy változás az életemben, nemcsak a szemlélet változott meg, nemcsak az értékrendek cserélődtek fel, de a közlékenység és nyíltság is teret kapott...


A tavaly marosvásárhelyt városnapokkor megfordult a fejemben az, hogy esetleg zilahi napok alkalmából is fel lehetne állítani egy kis sahaj sátrat önmegvalósulást adni, beszélni emberekkel, ez a vágy pedig csak nőtt bennem, és az idén sikerült is kivitelezni. Nem is érdekelt hány érdeklődő lesz, ha 50 személy akkor csak annyi, semmi gond, csak legyen valami. Így gyűltünk össze ismét a segesváriak, medgyesiek, kolozsváriak és zilahiak. Számomra nagyon megszokott dolog volt otthon lenni, sok újdonsággal nem szolgált a város, hisz ismerős volt már eddig is, de az hogy lehet önmegvalósulást adni, ez már egy egyedi alkalom. Péntek, szombat és vasárnap tartott az ünnepség, mi is részesei voltunk és az a sok fiatal akik érezték a vibrációkat nagyon megleptek, nem számítottam ennyi érdeklődőre, 50 helyett 500-an is voltak. Egyetlenegy régi baráttal találkoztam, Barnival, nagyon meglepett a találkozás, hisz már évek óta Magyarországon laknak, de hogy a bizsergést érezte ez is biztos. Voltak még meglepetések, főleg azok a román vidékiek, akik őszintén érezték önmagukat, a vibrációkat és a szeretetet, az egyik közülük azt mondta majd elmeséli a templomban a papnak mit érzett, szóltunk neki, hogy a pap szerint nem biztos hogy hiteles lesz, meg valószínű más véleménye lesz, "na nee, nekem nem fog egy pap dirigálni, egyedül csak Istentől félek, és az amit éreztem tudom, hogy Igaz". A romák nagyon nyíltak voltak, az egyik süketnéma nőnek pedig olyan kisugárzása és rezgései voltak, hogy csak néztem, figyeltem, éreztem, nem is kellett mutatni semmit neki, Shri Matajit mintha egyből felismerte volna, az ilyen személy ritkaság, nemzetiségtől, neveltetéstől függetlenül. A rockereket ismét figyeltem, de most veszem csak észre mennyire tévelyegnek, mennyi kondíciót és hamis tudást halmoznak fel, továbbá félelmet, ami teljesen bezárja a szívüket. Sajnos a legtöbbjükre ez jellemző. Aminek nagyon örültem az az, hogy egy reikis leány megtapasztalta a különbséget a reikiben használt energia és a kundalini között.


Szombaton meglátogattuk nagymamámat, nagybátyámékat, unokatestvéreimmel is sikerült találkoznom, akik Bakóból érkeztek, a kis keresztfiam huncutságán is jókat lehet nevetni. Beflekkeneztünk, elmeséltük ki mit csinált az elmúlt időben, aztán estefele visszatáncoltunk anyámmal a sahaj sátorhoz, ekkor kezdtek el igazán beindulni az emberek, az érdeklődők. A tüzijáték pedig nagyon szép látványt nyújtott mindenki számára.

Nagyon jónak éreztem ismét a kis közösséget, a kajálást, a sahaj megbeszéléseket és szemináriumokat Buci kezdeményezésére, szombaton hajnal 5-ig beszélgettünk, figyeltük a vibrációkat, mit hogyan lehetne csinálni és hogyan nem. Ez alkalommal mi is házigazdák voltunk, édesanyám sütött, főzött, készülődött, de ezen napokban érdekes módon nem láttam rajta fáradságot. Vasárnap felhívott Bea, kérte picit a segítségünk, figyelmünkkel legyünk azon a helyszínen ahol családjával tartózkodnak, hisz a bátyja benevezett egy triatlonra, de a forgalmat az érintett útszakaszon nem zárták le és picikét veszélyes. Ekkor Bucival figyelmünket rá helyeztük és annyira megnyílt a szívünk hogy a szemem szinte könnybe lábadt és egy akkora éberség lett úrrá rajtam, amit eddig talán csak kétszer éreztem, az álmosság, fáradság teljesen eltűnt, a figyelem nagyon megerősödött. A vasárnapi nap már csak levezető volt, olyanok érdeklődtek akik ismerősöktől hallottak a belső energiáról, olyanoktól akik kipróbálták az előző napokban.


Akinek meg kellett kapnia az önmegvalósulást, megkapta, aki pedig nem, még várhat egy évet, esetleg elmegy valamikor programra vagy kipróbálja online. Te mit teszel önmagad érdekében?

Képekhez katt >ide<