/ vers, zene, koncert /


Misztrál zenekar
A szombat esti meditációs program után Timivel betekintettünk a kolozsvári Bulgakov kávéházba, vagy inkább kocsmába? Egyszóval becézgetve a Bulgába. Nem inni, vagy pipázni, hanem egyet vacsorázni.


No jó, nem a vacsora volt az indíték, hanem a Misztrál zenekar fellépése.
Eléggé meglepődtem, hogy épp itt lépnek színpadra, és biza eltelt már 7 év mióta nem követtem pályafutásukat.

Misztrál zenekar Kolozsváron a Bulgakovban, 2014A bejárat előtt állt Mika, a zenekar legbulisabb alakja, épp levegőzött, a gyors utazás után be kellett várnia lelkét :-) néhány szót váltottunk, poénkodtunk, aztán beléptünk a kultúrotthonba.

Timivel helyet foglaltunk és megrendeltünk egy csülkös bablevest, egy gulyást, indiai teát majd pedig egy gundel palacsintát. Jó ebédhez (vacsorához) szól a nóta, a fiúk rá is zendítettek.


Babits


Babits Mihály est volt, a legújabb lemezükön az ő verseit zenésítették meg, és ez egy lemezbemutató estnek volt mondható.

Íme egy kis ízelítő:


Azt kell mondanom élőben egészen más zene ez mint elvonulva csak magát a korongot hallgatva. Érdemes megtekinteni őket, megízlelni személyiségüket előadás közben, átvenni zenei üzenetüket, melyet a versek köré burkolnak.

Mindegyik zenész egy egyéni karakter a zenekarban, felfedezheted a komolyt, a poénosat, a bulizóst, a visszahúzódottat, a szilárdat, a rugalmast, a lágyat, a smirglit.
A hangszereltség színes skálájú: számos a húros, fúvós, ütős hangszer. Mindegyik szám után cserélgetik a hangszereket, az is megesik, hogy az egyik tag a másiktól veszi át hangszerét, majd a következő szám előtt ismét cserélnek.

Nagyon ügyesek, képzett és sok tapasztalattal rendelkező zenészek. Ezek az új dalok meglepően változatosak, amíg a régi albumokra javarészt egy meghatározott hangulat volt jellemző, a Babitsra ez nem mondható el. Sok stílus kavarodik az albumon, mely nekem nagyon is tetszik, csak ajánlani tudom.

Minden esetre a Turáni indulót hallva koncerten elcsodálkoztam, ez Misztrál? Nem hiszem el! Annyira magával ragad ritmusossága, a sámándob, a mongol torokéneklés, a kiáltások, ezelőtt 7 évvel ezt biztos nem tudtam volna elképzelni róluk.

Másnap pedig a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretén belül léptek színpadra a Bánffy palotában.

Misztrál zenekar Kolozsváron a Bánffy palotában, 2014


Turáni induló



Isten gyertyája



A kedves arcképe




Ha valahol elcsíped őket élőben, biztos nem fogod megbánni!
Nézz szét weboldalukon: http://www.misztral.hu/


Íme néhány régebbi dal, ahhoz hogy egy átfogóbb képet alkoss róluk.

Indulj el egy úton



Csend




Tetszett a bejegyzés?
Oszd meg barátaiddal, vagy Like-old, és írj bátran megjegyzést! A hírlevelekre pedig ide kattintva iratkozhatsz fel (rövid, de tanulságos tanulmány üti a markod)...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete